Címlap Rólam... MIG CD
MIG CD PDF Nyomtatás E-mail
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark

Még az előző CD elkészülte után megfogadtam, hogy soha többet nem csinálok ilyet. Nem sokkal később ennek ellenére mégis belevágtam életem egyik legnagyobb munkájába...

Egy családlátogatás során gimnáziumi osztályfőnököm látta a nyolcadikos ballagásomra készített CD-t, és a lelkemre kötötte, hogy csináljak egy hasonlót a középiskolai évek végére is. 2002 nyarán az előzetes tervezések meg is kezdődtek, javarészt fejben, illetve papíron, majd az év végére nagyvonalakban elkészültek a CD menürendszerének és borítójának tervei.
Az előző CD fejlesztése és az azóta eltelt idő alatt szerzett tapasztalatok, megismert hibák, problémák felhasználásával a MIG CD összességében egy jóval kiforrottabb projektté vált, mint annak idején az Osztály CD volt. Ez a ráfordított időben is megmutatkozott, hiszen az előző CD teljes elkészítése kb. 3 hónapot vett igénybe, ezzel szemben a MIG CD több, mint két évig készült. A két program menüszerkezetének összehasonlítása is sokat elárul a "tudásbeli" különbségekről.
Ez a CD már nem klasszikus futtatható program volt, hanem HTML lapokból állt. Ezt a megoldást azért választottam, mert az előző CD a telepítési procedúrák miatt rendkívül rugalmatlan lett. A megoldás egyszerűnek tűnt: a MIG CD-t mindenki meg tudja majd nyitni az Internet Explorerrel, nincs szükség telepítésre, a felhasználónak nem kell törődnie semmivel... Később persze kiderült, hogy a böngészők közötti kompatibilitási eltérések sokkal nagyobb gondot okozhatnak, mint hajdan a telepítés...
Nagy mennyiségű adatot (több, mint 300 db. fényképet, kb. 280 oldalnyi iskolaújságot, rengeteg egyéb dolgot) kellett feldolgozni, így már érdemes volt külön programokat írni a HTML lap sorozatok generálásához, már csak ezért is sokáig tartott a CD elkészítése.
Eleinte úgy gondoltam, hogy az Osztály CD-ből sok mindent fel lehet majd használni, azonban a végeredmény néhány apró dologtól eltekintve (pl. ikon, az osztályképeken az emberekre való kattintás) teljesen eltérő lett.
A teszteléseket ismerőseim végezték, természetesen jóval több gépen, mint annak idején, és csodák-csodájára a kitűzött határidőre elkészült a projekt...

A CD-ből kb. 50 darab másolat készült, ezeket a tanárok megkapták ajándékba, illetve a diákok vették meg, természetesen önköltségi áron. A program teljes terjedelme kb. 288 MB, 2269 fájlból áll, 40 alkönyvtárban.

A CD indulásakor lejátszik egy bevezető animációt, majd megjelenik a főoldal, ahol bal oldalon a menüpontok, jobb oldalon pedig a beköszöntő szöveg látható. A menük alpontjai általában linkként érhetőek el.

  1. Kezdőlap (beköszöntő)
  2. Diákok
    Az osztály tagjai voltak a ballagáskor (36 diák)
    Az osztályba jártak, de nem itt ballagtak (2 diák)
  3. Tanáraink
    Az osztályt tanították a ballagáskor (35 tanár)
    Tanítottak még (10 tanár)
    További kiemelkedő személyek (4 személy)
  4. Az iskola
    Az iskola története
    A névadóról...
    Képek a felújításról
  5. Fényképek
    Osztályképek: A 9. D osztály, A 10. D osztály, A 11. D osztály
    Erdei iskolák: Bükkszék (2001), Zánka (2002), Tata (2003)
    Osztálykirándulások: Simonpuszta (2001), Szilvásvárad (2002), Pécs (2003)
    Egyéb képek: Földrajz verseny (2000), Kirándulás (Káva, 2000), Osztálykirándulás (Beregfürdő, 2001), Szilveszter (2002), Ballagás előtti díszítés (2003), Egyéb képek
  6. Nyúz
    Általános tények a Nyúzról: Előszó az újság digitális kiadásához, A Nyúz története
    A Nyúz megjelent számai: I. évfolyam 1. szám (2000. október) - IV. évfolyam 10. szám (2003. március) (280 oldal)
    Érdekességek: A hónap villamosa, PC rovat, Molnár Gábor: Bojkott, Bíró Attila: Betörték az ablakokat
  7. Egyéb
    Érdekességek, amik nem fértek bele semelyik kategóriába: Néhány rajz, Plakátok, Furcsa képek, Kamarakórus verseny (Konferálás, Cohorse Generosa, Good night, sweet heart!, Calipso, Népdalok (szóló), Népdalok), Egy történelem dolgozat, Részletek a Szalagavatóból (Palotás, Első keringő, Második keringő, Harmadik keringő, Csángó, Tanári tánc), Patkós Dániel: Petőfi utolsó csatája, Az Anti-Roller Club
  8. Impresszum (animációban a stáblista)
  9. Kilépés

A Tanáraink című menüpont :: A tanárok áttekintése Információk a diákokról :: Fényképpel, személyes adatokkal Fénykép galéria :: Egy adott galéria áttekintése Az elmaradhatatlan osztállyképek :: Osztályképek a különböző évekből, amelyek a diákok nevét is kiírják, ha rámutatunk az egérrel  Galériák felsorolása :: A galériák áttekintő oldalára mutató hivatkozások A Nyúz története almenü :: Néhány szó az iskolaújságról Az egyik szám áttekintő oldala :: Itt lehet kiválasztani egy adott oldalt Az újság egyik oldala :: Az újság összes oldala elolvasható kinagyítva Videó részletek :: Felvételek a különböző eseményekről Egyéb érdekességek... :: Néhány dolog, ami máshova nem fért be

 

Hozzászólás

Név:
Hozzászólás:

Hirdetés

Vital Apartman - Zalakaros

Gyógyfürdő, pihenés, jöjjön hozzánk!

Szállás Zalakaros

Apartman Zalakaros

Véletlen kép

Szavazás

Ön szereti az ilyen szavazásokat?
 

Ki van itt?

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Kapcsolat

Ide írhat nekem e-mailt:
patkosdaniel[kukac]gmail[pont]com

Ön a(z)

látogató.

Ez mi ez?

Ez mi ez?

  • Ez a honlap az életem egy részét mutatja be,
    írásaim, fényképeim, referenciáim találhatóak rajta.
  • Átveszek anyagokat, de megjelölöm a forrásokat,
    hasonló bánásmódot kérnék a sajátjaimra is!
  • A webhely nagy mennyiségű szöveget tartalmaz,
    ezért használatához olvasni tudás szükséges.
  • Egy-egy írás évekkel ezelőtti véleményemet tükrözheti,
    ezekért nem vállalok felelősséget, ma már lehet, hogy másképp fogalmaznék.
  • Semmilyen tömegeket érdeklő dolog nincs rajta,
    se pornó, se botrány, se celebek.
  • A honlapon diktatúra uralkodik, nem demokratikus,
    bármikor bármit törölhetek, ha épp nincs kedvem vitatkozni.
  • Néha komoly, néha komolytalan, vicces és vicctelen egyszerre,
    hogy mindenki megkapja a magáét.
  • A politikai oldalak keverednek bennem, így bármelyik előjöhet,
    ha elfogultnak tűnök egyik irányba, akkor tessék tovább olvasni!

Hírmorzsák

Hírmorzsák

A bíró gólt lőtt, majd visszavonult

Labdarúgás Visszavonult egy labdarúgó játékvezető, mert héthetes eltiltással büntették az angol amatőrbajnokságban tréfából lőtt gólja miatt. Az Earls Colne Reserves-Wimpole meccsen a hazaiak nyertek 20-2-re. Brian Savill 18-1-nél talált a kapuba.
– Az egyik védő kifejelte a labdát, én pedig kapásból a léc alá bombáztam – mondta.