Valaha még azt gondoltam, hogy szimpatikus vagyok, ezért jönnek oda hozzám a kéregetők. Ma már belátom, hogy a két dolog független, ha az első esetleg igaz is. Aztán arra is gondoltam büszkén, hogy biztosan gazdagnak tűnök, ezért pont tőlem kérnek. Ezt a feltételezésemet később cáfolta egy Jehova tanúja néni, aki megígérte, hogy ha megtérek, akkor lesz pénzem szép ruhákra, és mindezt akkor sikerült közölnie velem, amikor éppen egyik legelegánsabb ruhámban voltam...

A napokban két kéregetős esetem is volt. Az egyik egy fiatal srác, aki megállított, hogy szeretne sört inni, adjak neki 150 Ft-ot. Nem volt kedvem hozzá, intettem neki, hogy nem, de ő egy porszívó ügynök levakarhatatlanságával jött utánam. Úgy rimánkodott, mintha a sivatagban találkoztunk volna, és nálam lenne az utolsó csepp víz. Nem, nem adok, nincs pénzem, nem is volt, elköltöttem, elittam. De ő csak jött utánam. Végül nem kísért el a munkahelyemre, pedig nem sokon múlott. Viszont nem átkozott el hangosan, és nem vágott utánam egy utcakövet, amikor belátta az esélytelenségét. Jó fej volt.

A másik eset pedig nagy esélyekkel pályázhat a Legmeglepőbb Megállító Szövegek versenyében.
Éppen hatalmas késésben voltam, fejvesztve rohantam végig a Király utcán, amikor szembejött velem egy hajléktalannak tűnő nő. Tudtam, hogy le akar majd szólítani, de kedvem és főleg időm nem lévén, még meg se szólalt, már nemet intettem. Azonban ő így szólt: „Ne haragudj, meg tudnád mondani, hogy hány centi vagy?” Elképedésemben kissé lassítottam, de aztán eszembe jutott, hogy nincs időm magasságokról vitatkozni, hogy „az nem lehet, mérjük le”, loholtam tovább. Ő viszont nem volt olyan kedves, mint fent említett kollégája, és elátkozott. Úgy látszik, a szívére vette, hogy soha nem fogja megtudni ezt a rendkívül fontos adatot.
Innen üzenem neki, sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, bármikor szívesen folytatnám ezt a beszélgetést, és ha ez segít, 189 cm vagyok…