Címlap Napi komment Új év, új arculat
Új év, új arculat PDF Nyomtatás E-mail
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark
2010. január 01. péntek, 01:20

Ismét ránk köszöntött egy új év, ami ezúttal a 2010. besorolást kapta. Először is, mindenkinek szeretnék sikerekben gazdag, boldog új évet kívánni! Másodszor, a visszatérő olvasók már felfedezhették az új idők szelét (kis képzavarral szólva): az ünnepre való tekintettel teljes felújításon esett át a honlapom. Lássuk, milyen újdonságokra és változásokra lehet számítani.

A régi arculat

A fent látható eredeti honlap 2007 januárjában indult, és három éves szolgálat után most nyugdíjba vonul. Ezalatt az idő alatt sok minden változott, azonban a honlapra nem szántam annyi időt, hogy mindig aktualizáljam, így rengeteg elavult dolog gyűlt össze rajta.
Technikai szempontból is elszaladt felette az idő: motorként annak idején a Joomla 1.0-ás verzióját kapta, ami mára már az 1.5-nél tart, sőt lassan ideér az 1.6-os is. (Akiket megijeszt a Joomla szó, azok itt olvashatnak erről a zseniális projektről.) Emiatt a rendszer lecserélésre szorult, azonban a két verzió között olyan nagy különbségek vannak, hogy nem lehetett elkerülni a lap teljes felújítását. Természetesen, a tartalmat is frissítenem kellett rajta, hiszen három év nagy idő, az életemben is történtek változások, amik pl. az önéletrajzomat érintették.
Alapvetően próbáltam az eddig bevált rendszert megtartani, de még jobbá, felhasználóbarátabbá és látványosabbá varázsolni a portált.

Mik történtek konkrétan?

  • Központosított menürendszer, minden egy helyről érhető el, lenyíló menükkel egyszerűsítve, ellentétben a régi bal és fenti menürendszerrel
  • A címlapon, és a cikkek mellett további ajánló blokk, amiben véletlenszerűen tűnnek fel az éppen megnyitotthoz hasonló írások
  • A régi statikus címlap teljesen át lett alakítva, így a legfrissebb cikkek bevezetője mindig láthatóak azonnal, és mindegyikhez kép is tartozik
  • Alulra bekerült egy fülekkel váltogatható doboz, amiben egy videó, a régi Hírmorzsák rovat, és a honlap rövid leírása található
  • Jobb oldalra került a megszokott Legnépszerűbb cikkek, a szavazás, a számláló, az online vendégek száma, és a SpamPoison
  • Újdonság a jobb oldalon a Legutóbbi hozzászólások. Ez azt jelenti, hogy bármelyik cikkhez hozzá lehet mostantól szólni
  • Teljesen új menüpontként megjelent az Oldaltérkép, ami a könnyebb navigáláshoz segíti hozzá a látogatókat
  • A Fényképek menüpont új galériát kapott, szebb, jobb, okosabb
  • A Rólam... rovat teljes felújításon esett át, nagyrésze újra lett írva, szerkezetileg módosult, és most már az aktuális állapotokat tükrözi
  • A Letöltések menüpont újabb dokumentumokkal bővült, már a szakdolgozataim is letölthetőek, mindegyik tétel kommentálható
  • Új vendégkönyv van
  • A cikkekben előfordul egy új galéria, amely kattintásra kinagyítja a képeket
  • Sok helyre a látványosság érdekében új képek kerültek be illusztrációként
  • Tördelési és egyéb hibák javítása a cikkekben (az összes átnézve, uh...)
  • És végül, ami nem látszik, csak megemlítem: új statisztikai rendszer, Google Analytics, új belső szerkesztő, spam védelem...

Nos, nincs más hátra, mit hátrébb lépjek egy lépést, és sűrű zsebkendőlengetések közepette útjára bocsássam a hajót, remélve, hogy sok szörfözőnek fog kellemes perceket szerezni az internet végtelen tengerén ringatózva...

 

Hozzászólás

Név:
Hozzászólás:

Hirdetés

Vital Apartman - Zalakaros

Gyógyfürdő, pihenés, jöjjön hozzánk!

Szállás Zalakaros

Apartman Zalakaros

Véletlen kép

Hasonló dolgok

Szavazás

Ön szereti az ilyen szavazásokat?
 

Ki van itt?

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Kapcsolat

Ide írhat nekem e-mailt:
patkosdaniel[kukac]gmail[pont]com

Ez mi ez?

Ez mi ez?

  • Ez a honlap az életem egy részét mutatja be,
    írásaim, fényképeim, referenciáim találhatóak rajta.
  • Átveszek anyagokat, de megjelölöm a forrásokat,
    hasonló bánásmódot kérnék a sajátjaimra is!
  • A webhely nagy mennyiségű szöveget tartalmaz,
    ezért használatához olvasni tudás szükséges.
  • Egy-egy írás évekkel ezelőtti véleményemet tükrözheti,
    ezekért nem vállalok felelősséget, ma már lehet, hogy másképp fogalmaznék.
  • Semmilyen tömegeket érdeklő dolog nincs rajta,
    se pornó, se botrány, se celebek.
  • A honlapon diktatúra uralkodik, nem demokratikus,
    bármikor bármit törölhetek, ha épp nincs kedvem vitatkozni.
  • Néha komoly, néha komolytalan, vicces és vicctelen egyszerre,
    hogy mindenki megkapja a magáét.
  • A politikai oldalak keverednek bennem, így bármelyik előjöhet,
    ha elfogultnak tűnök egyik irányba, akkor tessék tovább olvasni!

Hírmorzsák

Hírmorzsák

20 órát várt a vevőszolgálat kapcsolására
Húsz órán át várt a BT brit telefontársaság egyik ügyfele arra, hogy végre kapcsolják számára a vevőszolgálatot – hiába.
A londoni The Times beszámolója szerint az 51 éves Hannah King akkor hívta fel a társaságot, amikor a wales-i Milford Havenben vásárolt új lakásába a megadott időpontban nem érkezett meg a telefonszerelő, akinek egy vonalat kellett volna installálnia.
A türelmes természetű King asszony az első napon nyolc órán át hallgatta egyvégtében a készülék által a várakozás idején sugárzott zenét. Másnap újabb nyolc órán át várt hiába a kapcsolásra, a harmadik napon már négy óra múlva feladta és mint elmondta, egyszerűen sírva fakadt. "Az istenért, ez egy ügyfélszolgálat, képesnek kellene lennie arra, hogy felvegye a kagylót" –- panaszkodott King asszony a The Times hasábjain.
A telefontársaság szóvivője egy új központ beszerelésével kapcsolatos technikai problémával magyarázta a kínos esetet és bocsánatot kért mindenkitől, akinek problémát okoztak. "Megállás nélkül dolgozunk a helyzet javításán" – jelentette ki a szóvivő.