Vigyázni kell az Élettel, mert nagyon meg tudja lepni az embert. A mai napon örökre megjegyeztem, hogy érdemes mindenkivel normálisnak lenni, mert ki tudja, milyen szituációban találkozunk legközelebb.

Egyik jelenlegi munkahelyemen (válság ide vagy oda, nekem több is van, nyilván, mert szép vagyok és okos), egy hírportálnál jelentkezett ma egy ember, aki újságíróként munkát keres.

Ez megszokott dolog, főszerkesztő-helyettesként én is látom a cég levelezését, minden héten akad egy-egy jelentkező (ez is megérne egy összeállítást, hogy milyen irományokat kapunk és kiktől), azonban ez a mai levél kissé meglepett.

Ugyanis egy olyan ember jelentkezett, akit én régóta ismerek: egykori történelem tanárom. Hat éve nem is hallottam róla, most viszont egyszer csak a szálak újra összefutnak, és ráadásul, egy egészen más szituációban. Érdekes végiggondolni, hogy egy tanár-diák kapcsolat hogyan fordul meg, és lesz belőle főnök-beosztott viszony. Már az is furcsa, hogy közvetve nálam keres munkát, és ő még nem is tudja, ki vagyok.

Ezen a szép témán merengtem én most hosszan...

A mai egy filozofikus bejegyzés lett, elnézést attól, aki nem szereti az ilyesmit. Ígérem, legközelebb celebekről írok, tudom én, már az is egy merénylet, hogy ennyi betű van egymás mellett kép nélkül. Dehát senki sem tökéletes, a betűszeretet is csak egy emberi tulajdonság...