A budapesti utcákat járva hivatalosan is bejelenthetem: elszaporodtak a bolondok. Nem az emberi hülyeségre gondolok, mert ahhoz már hozzászokhattunk, hanem a szellemileg leépült emberekre. Jó néhány ezer kilométernyi tömegközlekedés van a hátam mögött, és egyértelmű a tendencia: egyre nő az egy hónapra eső bolondok száma. Míg néhány évvel ezelőtt egy-egy hangosan szónokló UFO hívő vagy saját magával társalgó utastárs némi derűt csempészett a szürke hétköznapjaimba, ma már pásztázom az arcokat, és menekülök, ha valami gyanúsat észlelek.

Nekem újat mondani már nem tudnak, műveltségem nagyon széleskörű, rengeteg előadást hallgattam végig. Rutinos főiskolásként ezekből akár már egy vizsgát is el tudnék képzelni, ilyen tétel címekkel: Hogyan vezérlik a földönkívüliek az emberi agyat?, Hogyan harcoltam a II. Világháborúban?, Miért nem szeretem az erkölcstelen nőket?,  Ismertesse Medgyessy Péter származását!, Miért nem veszek poharas tejfölt?, Ismertesse, mi lesz, ha tovább bámultok!.

Mostanában már csak menekülök, bolondtól-bolondig. Felszállok a villamosra, a következő megállónál mellém ül a Nő, és elkezd ordibálni. Persze végigjön, le nem szállna az Istennek sem, nagy nehezen végre megszabadulok tőle. A HÉV-en mit sem sejtve leülök egy öregember mellé. Õt igazán csak a második megálló után veszem észre, amikor mormogni kezd...