Néha nagyon öregnek érzem magamat. Ez általában akkor következik be, ha az új divatokkal kerülök szembe.
Mostanában gyakran látok az utcákon görényt sétáltató embereket. Amikor először találkoztam a jelenséggel, hirtelen nem is tudtam, milyen állat szaglászik a fűben... Görény... Igaz, tacskónak kicsi lenne...
A dolog fölött kezdtem napirendre térni, elfogadtam, hogy a kutyák napjai meg vannak számlálva, a több ezer éves kutya-ember barátságnak vége van, amikor egyik nap ezt véglegesen megerősítette egy HÉV-re felszálló kislány.
Annak idején – mint sok gyereknek – nekem is volt plüsskutyám. A 101 kiskutya című rajzfilm egyik szereplője mindig elkísért óvodába vagy hűséges ebként várt haza. Õ is szimbóluma volt az azóta már elavult nézetnek: a kutya az ember legjobb barátja.
A HÉV-re felszálló kislány is szorongatta hóna alatt kedvenc plüssállatát. De ez már a modern időket idézte: a hűséges társ egy plüssgörény volt. Ekkor éreztem azt, hogy a világ végleg elrohant mellettem...