És eljött a nap. Az emberek leültek este a Híradó elé és csak döbbenten, némán figyelték a képernyőt. Érezték, ma valami rendkívüli dolog történt. Első pillanatban feltűnt nekik a bemondók bizonytalansága. Látták a riporterek szemében a döbbenetet. Érezték, hogy ma valami megszakadt. Ünnepélyes pillanat volt. Lelkük mélyén tudták, hogy talán soha többé nem lesz olyan a világ, mint amilyen eddig volt. Az Élet kitért a megszokott kerékvágásából. A televíziók előtt tapintható volt a feszültség. Szinte egyemberként fojtották vissza a lélegzetüket. Igen, most jön az, amire mindenki várt. Az egész ország elnémult és minden szem a képernyőkre szegeződött. És ekkor elhangzott a bejelentés: a mai napon nem történt semmi szörnyűség.
Az arcokon döbbent rémület tükröződött. Sokan levegő után kapkodtak. Hirtelen elveszettnek érezték magukat a Világegyetemben.  Csak egy mondat visszahangzott a fejekben: „Nem történt ma semmi szörnyűség.” Semmi. Nem voltak balesetek. Nem halt meg senki. Nem történtek természeti katasztrófák. Nem tomboltak háborúk. Nem voltak járványok. Mindenki békésen leült este a Híradó elé, senkivel nem történt semmi szörnyűség. Ezt az egy dolgot leszámítva. Hogy másokkal nem történt semmi szörnyűség...