Egy kereskedelmi rádió paródia, ahol a műsorvezetők hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy minél kevesebben hallgassák őket... (2006.)

Megjegyzés: Ez az írás is az V. Humorfesztivál középdöntőjére készült, de a szerkesztők bizonyos részek átdolgozását kérték, így végül nem ez a változat került adásba.

[A műsorvezetők pörgősen, nagy hévvel beszélnek, hallhatóan összeszokott páros, sokszor egymás mondatait egészítik ki.]
[János] - Szörnyű estét mindenkinek, ez itt az Unalom Rádió az FM gyök kettőn, és benne az ország két legrosszabb műsorvezetője, szerény személyem, Álmos János, és az ember, aki minden névsorban az első...
[Ábel] - ...Aba Ábel, én is borzalmasan unalmas estét kívánok.
[J.] - A mai adás is vontatott és álmosító lesz, ahogy ezt már megszokhattátok. Rengeteg olyan témánk van megint, ami senkit sem érdekel, még minket sem.
[Á.] - Ízelítőül annyit, hogy részleteket fogunk felolvasni a telefonkönyvből, aztán élő közvetítést hallhattok a parlamentből szanszkrit szinkrontolmácsolásban. Majd a műsor hátralévő részében megismételjük a mai adás legunalmasabb pillanatait.
[J.] - Honnan vagy ilyen jól informált?
[Á.] - Tudod, hogy kormányzati körökben mozgok, mellékállásban a miniszterelnök udvarában dolgozom kerti törpeként.
[J.] - Hát, gondolom, kellemesebb állás, mint ez.
[Á.] - Igen, szó szerint, ennél az ülésnél kellemesebb állás.
[J.] - Remek, úgy hallom, megint formában vagy, és tudsz silány poénokat mondani, amin jóérzésű ember csak sírni tud, úgyhogy minden feltétel adott, hogy indulhasson a műsor, és megint 1 alá zuhanjon a hallgatóink száma.
[Á.] - Reméljük, előbb-utóbb a technikus kolléga is elalszik, és akkor már tényleg senki sem fog minket hallani.
[J.] - Tehát akkor lássuk a mai témánkat: Az ősiség törvényének szimbolikus megjelenése a 17. századi magyar fagottmuzsikában, ehhez várjuk a hozzászólásokat.
[Á.] - Hát, igen, erre mondják azt, hogy a téma az utcán hever...
[J.] - ...mi meg hasra estünk benne. Egyébként eláruljak neked egy kulisszatitkot?
[Á.] - Na?
[J.] - Minden adás előtt kimegyek a temetőbe futni három órát, hogy szomorú és fáradt legyek, amikor bejövök ide a stúdióba, nehogy véletlenül jó hangulatú adás készüljön.
[Á.] - Hát, igen, a profizmusnak nincsenek határai.
[J. döbbenten] - Uram Isten, egy hallgató van a vonalban!
[Á. ijedten] - Te jó ég, ne szórakozz! Emlékszem, 1985-ben is volt egy.
[Hallgató] - Halló, én vagyok a vonalban?
[J.] - Igen, szia.
[H.] - Sziasztok, először is hadd gratuláljak a műsorhoz, tényleg szörnyű.
[Á.] - Ó, megtisztelsz.
[H.] - Hallgathatatlan, ha meghallom a hangotokat, már lefordulok a székről.
[J.] - Hát, ugye igyekszünk... Remélem, legalább kamionos vagy.
[H.] - Igen, már többször okoztam súlyos balesetet azzal, hogy elaludtam vezetés közben a műsoron. Nincs az a kávé, ami harcba szállhatna veletek. Már a műsor szignáljától szédülni kezdek.
[J.] - Jaj, a végén még elpirulok ennyi dicsérettől...
[Á.] - Nem baj, ez úgyis egy rádióműsor, és nem közvetíti egyetlen webkamera sem az Interneten, így nem látszik, akármilyen színű is vagy. Lehetsz akár fekete vagy vörös is.
[J.] - Fekete vagy vörös?! Vigyázz, ne mondj ilyet, mert megint megbüntetik az adót, hogy rasszista és politikailag elfogult a műsor, aztán még a végén valaki felfigyel ránk.
[Á.] - Jó, akkor úgy mondom, hogy lehetsz akár kétszínű is.
[J.] - Te ma tényleg szörnyű formában vagy, ez ma már a második poén kísérleted, amiből egy igazi torzszülött lett.
[Á.] - Egyébként nem fognak megbüntetni, mert nincs az az ember, aki ezt végig bírná hallgatni.
[J.] - Azért ne legyél nagyképű, mert soha sem tudhatod, hogy hol használnak minket például kínvallatáshoz.
[H.] - Na, szóval, csak annyit akarok hozzászólni a témához, hogy nekem erről abszolút nincs véleményem.
[Á.] - Szuper, te vagy a mi emberünk.
[J.] - Szóval nem is tudsz erről semmit mondani?
[H.] - Nem, semmit. Egyébként sem értek az ilyesmihez, így nem is akarnék véleményt mondani olyanról, amiről fogalmam sincs.
[Á.] - Na, látod, ilyen ez az egész ország! Senki sem szokott a levegőbe beszélni, mindenki csak megalapozott dolgokat mer mondani. Még ez a szerencse.
[J.] - Hoppá, közben jött egy SMS: "Sziasztok, szerintem érdekes és jó a műsor."
[Á.] - Na, megint valami okoskodó. Felhívjuk?
[J.] - Persze, kíváncsi vagyok, hogy mégis hogy értette azt, hogy "jó"?
[Á.] - "Érdekes"! Azért szomorú, hogy ilyen emberek vannak ebben az országban.
[J.] - Figyeld meg, ki fogja nyomni a telefont, az ilyeneknek csak addig nagy a szájuk, amíg a névtelenség mögé bújhatnak, lefogadom, hogy adásban nem meri vállalni a véleményét.
[Hallgató 2.] - Halló?
[J.] - Szevasz, Unalom Rádió. [Gúnyosan.] Kíváncsian hallgatjuk, hogy mit találsz te ebben a műsorban érdekesnek?
[Á.] - Meg jónak?
[H. nevet] - Ha-ha, tudtam, hogy a provokáló SMS-t nem bírjátok elviselni, és fel fogtok hívni, igazság szerint csak vicc volt, kíváncsi voltam, hogy beolvassátok-e.
[J.] - Ezek szerint, csak beszélni akartál velünk?
[H. lelkesen] - Igen, ritkán beszélek ilyen érdektelen és ismeretlen emberekkel. Ha már így adásba kerültem, lehetne egy kérésem?
[Á.] - Persze, mondjad csak.
[H.] - Tudnátok egy dedikált fényképet küldeni? Persze olyat, amin nem ti vagytok, és nagyon megköszönném, ha nem írnátok alá. Mondjuk, legyen rajta Madonna, Oláh Ibolya aláírásával.
[J.] - Na jó, most az egyszer kivételesen teljesítjük a kérést, de csak azért, hogy ne legyen rólunk egy emléked sem.
[H.] - Köszönöm szépen, további ilyen sikertelenséget!
[Á.] - Nincs mit, de ha leteszed a telefont, ne felejtsd a rádiódat áttekerni valamelyik másik adóra, vagy legalább kapcsold ki!
[H.] - Rendben, sziasztok.
[J.] - Szia.
[Á.] - Na, mit szólsz?
[J.] - Már kezdtem megijedni, hogy valakinek tetszik, amit csinálunk, de szerencsére csak provokáció volt.
[Á.] - Jó-jó, vigyázunk, de néha mindenkivel előfordulhat ilyesmi. Nem lehetünk minden nap ilyen unalmasak, sajnos, néha vannak jobb napok is.
[J.] - Húha, micsoda forgalom van itt, jött egy újabb SMS, ha jól számolom, ez ebben az évben már a második. "Sziasztok, borzalmas a műsor, soha nem szoktam hallgatni, most is fegyveresek kényszerítettek arra, hogy megírjam ezt az SMS-t." Na, ezt már szeretem.
[Á.] - Elrontsam a jó kedvedet? Ezt én írtam az előbb az asztal alól.
[J.] - Jaj, annyira gonosz vagy, hogy sokszor jobban utállak, mint a hallgatóinkat. Na jó, menjünk tovább. Azt javaslom, most játsszunk egyet. Mennyi is a rádió egész éves költségvetése?
[Á.] - Kb. 100 millió.
[J.] - Jó, szerinted, ha 200 milliót ajánlunk fel nyereményként, akkor biztosan csődbe fogunk menni, igaz?
[Á.] - Az tuti.
[J.] - Akkor máris kezdhetjük a játékot! Tehát, aki a következő 100 napban betelefonál az adásba, az megnyeri a fődíjat, a 200 millió forintot.
[Á.] - Nézzük, van valaki a vonalban?
[J.] - Ugyan, dehogy. Van 50 darab szabad vonalunk, de még egyik sem csörgött sohasem, hiszen nincsenek hallgatóink.
[Á.] - Jó, akkor várjunk, amíg letelik a 100 nap.
[J.] - Szerintem, addig akár csöndben is maradhatnánk.
[Á.] - Remek ötlet, csak vigyázzunk, nehogy pont emiatt tűnjön fel valakinek, hogy adásban vagyunk!