Az eredeti Unalom Rádió című szám végül felvételre került, vágott, átdolgozott változata. (V. Humorfesztivál, középdöntő) (2006.)

Megjegyzés: Ez az írás az Unalom Rádió jelentősen megvágott, átdolgozott verziója. A szerkesztők kérései alapján bizonyos részeket eltávolítottam, illetve átalakítottam. Néhány helyen azért új dolgok is belekerültek, és a lezárása is jelentős ráncfelvarráson esett át.
A két műsorvezető Varga Ferenc József és Nádas György voltak, a betelefonáló hallgatókat Éles István alakította.

[A műsorvezetők pörgősen, nagy hévvel beszélnek, hallhatóan összeszokott páros, sokszor egymás mondatait egészítik ki.]
[Műsorvezető 1.] - Jó estét mindenkinek, ez itt az Unalom Rádió az FM gyök kettőn, és benne Magyarország legérdektelenebb műsora.
[Műsorvezető 2.] - Én is köszöntök mindenkit. A mai adás is vontatott és álmosító lesz, ahogy ezt már megszokhattátok. Rengeteg olyan témánk van megint, ami senkit sem érdekel, még minket sem.
[M. 1.] - Ízelítőül annyit, hogy részleteket fogunk felolvasni a Magyar Közlönyből, aztán élő közvetítést hallhattok a parlamentből. Majd a műsor hátralévő részében megismételjük a mai adás legunalmasabb pillanatait.
[M. 2.] - Nekem már a tartalomtól is elzsibbadt az agyam, szerintem minden feltétel adott ahhoz, hogy indulhasson a műsor, és megint 1 alá zuhanjon a hallgatóink száma.
[M. 1.] - Reméljük, előbb-utóbb a technikus kolléga is elalszik, és akkor már tényleg senki sem fog minket hallani.
[M. 2.] - Tehát akkor lássuk a mai témánkat: Az inhomogén lineáris differenciálegyenlet alkalmazása a mindennapokban. Ehhez várjuk a hozzászólásokat.
[M. 1.] - Hát, igen, erre mondják azt, hogy a téma az utcán hever...
[M. 2.] - ...mi meg hasra estünk benne. Egyébként eláruljak neked egy kulisszatitkot?
[M. 1.] - Na?
[M. 2.] - Minden adás előtt kimegyek a temetőbe futni három órát, hogy szomorú és fáradt legyek, amikor bejövök ide a stúdióba, nehogy véletlenül jó hangulatú adás készüljön.
[M. 1.] - Hát, igen, a profizmusnak nincsenek határai.
[M. 2. döbbenten] - Uram Isten, egy hallgató van a vonalban!
[M. 1. ijedten] - Te jó ég, ne szórakozz! Emlékszem, 1985-ben is volt egy.
[Hallgató] - Halló, én vagyok a vonalban?
[M. 2.] - Igen, szia.
[H.] - Sziasztok, először is hadd gratuláljak a műsorhoz, mindig erre alszom el.
[M. 1.] - Ó, megtisztelsz.
[H.] - Hallgathatatlan, ha meghallom a hangotokat, már lefordulok a székről.
[M. 2.] - Hát, ugye igyekszünk... [Csodálkozva.] Egyébként hogyhogy felhívtál minket?
[H.] - Hát, van egy kis időm, amíg kiérnek a mentők.
[M. 1. meglepetten.] - Mentők?
[H.] - Igen, munka közben mindig titeket hallgatlak. Most is dolgozom, már éppen félálomban voltam, amikor el kezdtek sikongatni az utasaim. Ettől úgy megijedtem, hogy felborultam a busszal. Remélem, tanultak az esetből, és máskor nem ébresztenek fel.
[M. 2.] - Örülünk, hogy ilyen nagy hatással van rád a műsor. Pontosabban rátok.
[H.] - Bizony, nincs az a kávé, ami harcba szállhatna veletek. Már a műsor szignáljától szédülni kezdek.
[M. 2.] - Jaj, a végén még elpirulok ennyi dicsérettől...
[M. 1.] - Nem baj, ez úgyis egy rádióműsor, és nem közvetíti egyetlen webkamera sem az Interneten, így nem látszik, akármilyen színű is vagy.
[H.] - Egyébként a témához csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy nekem erről abszolút nincs véleményem.
[M. 1.] - Szuper, te vagy a mi emberünk.
[M. 2.] - Szóval nem is tudsz erről semmit mondani?
[H.] - Nem, semmit. Egyébként sem értek az ilyesmihez, így nem is akarnék véleményt mondani olyanról, amiről fogalmam sincs.
[M. 1.] - Na, látod, ilyen ez az egész ország! Senki sem szokott a levegőbe beszélni, mindenki csak megalapozott dolgokat mer mondani. Még ez a szerencse.
[M. 2.] - Hoppá, közben jött egy SMS: "Sziasztok, szerintem érdekes és jó a műsor."
[M. 1.] - Na, megint valami okoskodó. Felhívjuk?
[M. 2.] - Persze, kíváncsi vagyok, hogy mégis hogy értette azt, hogy "jó"?
[M. 1.] - "Érdekes"! Azért szomorú, hogy ilyen emberek vannak ebben az országban.
[M. 2.] - Lefogadom, hogy adásban nem meri vállalni a véleményét.
[Hallgató 2.] - Halló?
[M. 2.] - Szevasz, Unalom Rádió. [Gúnyosan.] Kíváncsian hallgatjuk, hogy mit találsz te ebben a műsorban érdekesnek?
[M. 1.] - Meg jónak?
[H. 2. nevet] - Ha-ha, tudtam, hogy a provokáló SMS-t nem bírjátok elviselni, és fel fogtok hívni, igazság szerint csak vicc volt, kíváncsi voltam, hogy beolvassátok-e.
[M. 2.] - Ezek szerint, csak beszélni akartál velünk?
[H. 2. lelkesen] - Igen, ritkán beszélek ilyen érdektelen és ismeretlen emberekkel. Ha már így adásba kerültem, lehetne egy kérésem?
[M. 1.] - Persze, mondjad csak.
[H. 2.] - Tudnátok egy dedikált fényképet küldeni? Persze olyat, amin nem ti vagytok, és nagyon megköszönném, ha nem írnátok alá. Mondjuk, legyen rajta Madonna, Oláh Ibolya aláírásával.
[M. 2.] - Na jó, most az egyszer kivételesen teljesítjük a kérést, de csak azért, hogy ne legyen rólunk egy emléked sem.
[H. 2.] - Köszönöm szépen, további ilyen sikertelenséget!
[M. 1.] - Nincs mit, de ha leteszed a telefont, ne felejtsd a rádiódat áttekerni valamelyik másik adóra, vagy legalább kapcsold ki!
[H. 2.] - Rendben, sziasztok.
[M. 2.] - Szia.
[M. 1.] - Na, mit szólsz?
[M. 2.] - Már kezdtem megijedni, hogy valakinek tetszik, amit csinálunk. Húha, micsoda forgalom van itt, jött egy újabb SMS, ha jól számolom, ez ebben az évben már a második. "Sziasztok, unalmas a műsor, soha nem szoktam hallgatni, most is fegyveresek kényszerítettek arra, hogy megírjam ezt az SMS-t." Na, ezt már szeretem.
[M. 1.] - Elrontsam a jó kedvedet? Ezt én írtam az előbb az asztal alól.
[M. 2.] - Jaj, annyira gonosz vagy, hogy sokszor jobban utállak, mint a hallgatóinkat.
[M. 1.] - Ajjaj, felébredt az egyik hangmérnök, attól félek, hogy az utóbbi néhány percben kezdtünk egy kicsit érdekesebbek lenni.
[M. 2.] - Jaj, akkor gyorsan adjunk egy kis reklámot, attól biztosan visszaalszik...