Most már szomorú emlékek fűződnek ehhez az íráshoz, annak ellenére, hogy annak idején paródiának készült. Nem tagadhatom le, hogy "írói pályám" többek között ezzel az írással indult, amely egy olyan rajz órát dolgoz fel, amikor a tanár részegen jött be. Amikor ez az írás elkészült, még nem tudtam, hogy a főszereplő néhány év múlva, 2005-ben, tragikus körülmények között belehal elhatalmasodó alkoholizmusába. Nyugodjon békében. (2001.)

Szigorúan titkos dokomentum, mely a 2001. év december havának 17. napján (hétfőn) történt rendkívüli események leírását foglalja magában

Megjegyzés: A dokumentumban leírt idézetek szószerintiek és hitelesek. A dokumentum szigorúan titkos, mivel bizonyos személy(ek)re terhelő bizonyítékokkal szolgál. Ezért olvasására csak a szerző előzetes szóbeli engedélye után kerülhet sor. Az engedély nélküli olvasás a levéltitok megsértésének bűntetét meríti ki és a lehető legszigorúbb felelőségre vonást vonja maga után!

A szóban forgó rajz tanórára, mely a fent emített nap 3. órájában vette kezdetét, T. János, budapesti, nagykorú lakos a tőle nem megszokott módon késve érkezett. A későbbi, elhúzódó vizsgálatok megállapították, hogy feltételezhetően erősen illumniált állapotban volt. Miután a tanóra megkezdődött, T. János furcsa viselkedéséről adott tanúbizonyságot, melyet az egyik szemtanú így jellemzett: "Azt hittem meg van bolondulva, vagy hogy részeg.”. T. János ezt a mondatot azzal érdemelte ki, hogy a hetes jelentése után, székén ülve sokáig maga elé meredt, mintha várna valamire, majd felkelt, és erőteljesen hangsúllyal a következőt mondta: "CSENDélet!”. Egyes személyek ezt úgy jellemezték, hogy "Bemondta a címet, akár egy vizsgán és közben megvolt elégedve magával, hogy milyen jó szóviccet talált ki.".
Feltételezhető, hogy ezzel a nyomatékosan kimondott szóval szándékozott utalni arra, hogy a 10.d osztály átlépte az Európai Unióban maximálisan megengedhető zajszintet. Ezek után, tanúk szerint, heves gesztikulációkkal kísérve, kifejtette az ún. kollázs és a csendélet közötti kapcsolatot, melyet többször is elismételt, másképp megfogalmazva, a nehezen kiejthető szavak helyett jelbeszédet alkalmazva. A magyarázat után lerogyott a katedra szerepét betöltő iskolapad mögötti székre, és újra a tanóra elején megfigyelt élő-halott állapotba zuhant. Az első rajz tanóra befejezéséig más rendkívüli esemény nem történt.
A második tanóra a megszokott módon elkezdődött, és figyelemre méltó esemény nélkül folyt tovább egészen kb. 18 percig. Ekkor T. János újból életjeleket adott, mely abban nyilvánult meg, hogy felkelt és délceg tartással kiállt az osztályterem közepére, akár egy hadvezér. Szónoklatát így kezdte: "Én most elmegyek." Erre a mondatra A. Tamás (16), kiskorú, budapesti lakos gúnyos kacajra fakadt, jelezvén, hogy a mondat több értelmű. A. Tamás reakciójára T. János a következőket mondta: "Ha-ha, de nem úgy!".
Az elkövetkezendőkben T. János tanúbizonyságot adott ittas állapotáról, mely főleg szokatlan viselkedésében nyilvánult meg. Kifejtette, hogy nem áll szándékában tovább órát tartani, hivatkozván rosszullétére. Ismertette tervét, miszerint haza kíván menni és lepihenni. (A. Tamás jó pihenést kívánt neki.)
Hosszas magyarázkodás után elismerte azt, hogy másnapos és ez önhibájából történt, tehát a vizsgálat során nem merült fel bűncselekményre utaló körülmény. A "...kicsit másnapos vagyok..." mondat közben feltételezések szerint egy bizonyos B. Éva (16) közbe szólt, hogy "Látjuk.", de ezt T. János-nak nem ismerte el, amikor az felelőségre vonta. A szemtanúkban mély nyomott hagyott a "Meg kell, hogy értsetek gyerekek, öreg ember vagyok, ha-ha." mondat, melyet a szónok legalább annyira humorosnak talált, mint a hallgatóság.
T. János többször is nyomatékosan elismételte, hogy a diákok kötelesek a teremben maradni a tanóra végéig és "kreatívan alkotni a kollázst", mert tanári kötelességeit még illuminált állapotban sem tévesztette szem elől. Azonban szigorú (általa csak "nagy baj"-nak emlegetett) megtorlásokat helyezett kilátásba, amennyiben az ügy nyilvánosságra kerül.
Miután utcai ruházatát magára öltötte, búcsúzkodni kezdett, melyet eléggé hosszúra nyújtott. A búcsúzkodás közben többször elismételte az ügy szigorúan titkos mivoltát, és tanúk szerint többször is Istenhez fohászkodott.
Az egész ügymenet az osztályt erős nevetésre ösztökélte, de T. János "Miért kuncogtok?" kérdésére nem kapott választ. Megjegyzendő, hogy a nevetés mértékének jellemzésére inkább a szlengben használatos "röhögés" szakszó lett volna megfelelő. A szakszó használatára valószínűleg T. János ittas állapota miatt nem került sor.
A búcsúbeszéd utolsó mondatainál a szaktanterem ajtajához lépett, de még nem hagyta el azt. Az ajtóban visszafordulván újból elismételte az eddig mondottakat, többször is megerősítést kért, hogy az osztály együtt működik-e az ügy zökkenőmentes lebonyolításában, melyet a "Menni fog? Menni fog?" mondatokkal fejezett ki. A válaszokat főleg Sz. Orsolya (16) tanulótól kapta.
T. János miután megnyugodott, hogy "A dolog köztünk marad", vallásos mozdulatot tett. Többszöri próbálkozás után a szélrózsa összes létező irányából keresztet vetett, majd imádkozásra emelvén kezeit a következőket mondta: "Az Isten segítsen meg titeket gyermekeim...". Ezután, hirtelen, szalutálásra emlékeztető mozdulatot tett, és a "Na, csá!" szavakkal elhagyta a termet...
A szóbanforgó nap délutánján N. Dániel tanuló elmondása szerint T. János még visszatért a gimnáziumba, de a rajzszakkör nevű délutáni foglalkozást nem tartotta meg. T. János ellen lapzártáig nem indult büntetőeljárás.