Címlap Írásaim Nyúz Madách-buli
Madách-buli PDF Nyomtatás E-mail
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark
2007. január 06. szombat, 12:43

Az első Madách Bálról készült beszámoló. (2001. március)

Avagy buli, műsor, hírességek, miegyebek

Végre eljött április 20. Ezt a napot már nagyon sokan várták, ugyanis ekkor került megrendezésre a Madách-bál. Ez, mint sejthettük egy igen nagyszabású rendezvény volt, főleg, hogy az idén 120 éves a Madách. Érdemes megemlíteni, hogy a fővédnökök dr. Deutsch Tamás (ifjúsági és sportminiszter, Erzsébetváros országgyűlési képviselője) és dr. Szabó Zoltán (Erzsébetváros polgármestere) voltak. Ekkora megmozdulás már régóta nem volt, legfeljebb még 1981-ben, a Madách 100. "születésnapján". A buli egy rendhagyó osztálytalálkozó volt, ahol volt műsor, rengeteg, különböző évben érettségizett osztály, de a régi Madách-osokon kívül sok jelenlegi diák is ott volt. Természetesen a rendezvény fénypontjai a rengeteg volt Madách-os közül kikerült sztárok voltak, akik nagy része a műsorban is szerepelt. A buli célja végül is a 120 éves fennállás megünneplésén kívül, főleg a régi osztálytársak összehozása és szórakoztatása volt. Nos, ez olyannyira sikerült, hogy még a szervezők sem számítottak ennyi emberre. A bálon számítások szerint, kb. olyan 700-an lehettek, ami nem rossz. Ez az egész szerencsére az Almásssy téri Szabadidőközpontban zajlott, így ha telt házzal is, de legalább nagyjából el lehetett férni. A rendezvény fő szervezői természetesen Rajnai Éva néni és egy 1969-ben érettségizett diák, bizonyos Papcsik Béla voltak. (A buli előtt ahányszor bementünk Éva nénihez, ő mindig ezt szervezte, telefonált, tárgyalt, meghívókat küldött, aláírt, pecsételt.) A tervek szerint a rendezőség jövőre is szeretne valami hasonlót szervezni, hogy ez hogy sikerül, és mi lesz, azt majd meglátjuk.

A meghirdetett kezdési időpont 19 óra volt, de a nép már fél 7 körül özönlött. Jött minden korosztály, jött mindenki, akinek valaha valamilyen köze is volt a Madáchhoz. A vendégek kaptak egy pohár pezsgőt, amiből volt alkoholos és alkoholmentes is. Ami nekem nagyon tetszett, hogy a pezsgőt műanyag (!) pezsgőspohárban szolgálták fel, így nem volt gond a mosogatással és az esetleges pohártöréssel. (Ezek a poharak nagyon viccesen voltak gyártva, ti., a talpa levehető volt. Persze az én poharamnak, ahogy a kezembe nyomták rögtön leesett az alja, és a szívbaj jött rám, hogy eltörtem, de szerencsére kiderült, ez műanyag, összerakhatós pohár.) Az egész program csúszott, eleinte csak 10–15 percet, majd végül már elég sokat. A műsort a bálteremben tartották, csak sajnos az összes asztal nem fért be, így egybe volt nyitva az előtérrel, ahol a színpadtól nagyon messze ülők kivetítőn láthatták az eseményeket, ahova – mi tagadás – néhány erősítő is kellett volna, mert így a kinn ülők nem sokat hallottak, vagy esetleg semmit. Az egész a palotás nyitótánccal kezdődött, majd az ünnepi köszöntők és megemlékezések következtek. Beszédet mondott iskolánk jelenlegi igazgatója, Mészáros Csaba tanár úr, és Fényi András is, aki 50 éve igazgatta a Madáchot. Ezek után jött az ír tánc, majd fellépett a Vox Voluptatis nevű énekkar. A műsor első részét a keringő zárta. Ekkor következett a "tág tere az örömteli egymásra találásnak" nevű műsor elem, ahol régi osztálytársak egymás neveit találgatva és a szinte már sablonossá vált mondatot mondogatva, miszerint "Te nem változtál semmit, öregem" beszélgettek az idő múlásáról. A jó hangulathoz a bálteremben a Country Station nevű zenekar szolgáltatta a ’60-as, ’70-es, és ’80-as évek legnagyobb slágereit. Közben elindult a Madách-túra, aminek keretében a vendégek szakavatott vezetővel csodálhatták meg az éppen felújítás alatt levő épületet. Ha valaki csak filmről szerette volna megnézni a régi Madách épületét, annak rendelkezésére állt a kávézó, ahol a Mese a 12 találatról, illetve az Osztálytalálkozó című filmet nézhette meg, vagy a kivetítőn is figyelemmel kísérhette, de sajnos csak hang nélkül. A Mese a 12 találatról című film az épület falai közt játszódik, Makk Károly rendezésében. A másik, az Osztálytalálkozó, egy vizsgafilm, melyet Kalmár Péter rendezett. A műsorterv szerint fél 11-kor kezdődött volna a műsor második része, de itt már elég nagy volt a csúszás, így nem emlékszem pontosan mikor folytatódott, de a lényeg az, hogy jött az est egyik fénypontja a Kánkán. Nos, nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz. Nagyon színvonalas volt, így nem csoda, hogy visszatapsolta a közönség, pontosabban a lányok felajánlották, a nagy sikerre való tekintettel, hogy még egyszer eltáncolják, a közönség pedig kitörő lelkesedéssel fogadta (főleg a férfi nézők). Ezután következett a Madách Tóksó, amely egy Heti Hetes és egy Rögtön jövök! keverékének volt tekinthető. A színpadra felvonultak a hírességek, leültek az előre, erre a célra odakészített padokba, és kezdetét vette egy rendhagyó történelem óra. A tanár szerepét az egyik műsorvezető Pőcze Balázs, iskolánk jelenlegi tanulója töltötte be. (A másik műsorvezető Szegvári Katalin volt, egy híres volt Madáchos.) A "tanár" idézeteket olvasott a "diákoknak", akiknek emlékezni kellett volna rá, de ez bizony sokszor nem sikerült. Persze, ha valakinek eszébe jutott, az közbeszólt és erről volt szó egy ideig. Elhangzott néhány történet, jónéhány vicces beszólás, amit főleg Gálvölgyi János, Verebes István és Koltai Róbert sütött el. Nagy sikert aratott még Koltai tanárparódiája, ahol szavazás alapján személyesített meg néhány az akkori időben itt tanító pedagógust. Végül olyan háromnegyed 12-kor vége volt a műsornak, és újból élőzene következett. Fönt az étteremben még maradt rengeteg ennivaló, így mindenki azt evett amit akart. (Néhány híres emberrel természetesen csináltunk interjút, amit majd a Nyúz következő számaiban olvashattok.) Amennyivel előbb jöttek a vendégek a meghirdetett időpontnál, annyival előbb is mentek haza sokan, így háromnegyed 1 körül már csak néhány lélek lézengett a helyszínen. Ekkor mi is hazaindultunk és otthon holtfáradtan beesve az ágyba, dohányfüsttől átitatott ruhában másnap délig aludtunk, még szerencse, hogy másnap hétvége volt...

 

Hozzászólás

Név:
Hozzászólás:

Hirdetés

Vital Apartman - Zalakaros

Gyógyfürdő, pihenés, jöjjön hozzánk!

Szállás Zalakaros

Apartman Zalakaros

Véletlen kép

Hasonló dolgok

Szavazás

Ön szereti az ilyen szavazásokat?
 

Ki van itt?

Oldalainkat 2 vendég böngészi

Ez mi ez?

Ez mi ez?

  • Ez a honlap az életem egy részét mutatja be,
    írásaim, fényképeim, referenciáim találhatóak rajta.
  • Átveszek anyagokat, de megjelölöm a forrásokat,
    hasonló bánásmódot kérnék a sajátjaimra is!
  • A webhely nagy mennyiségű szöveget tartalmaz,
    ezért használatához olvasni tudás szükséges.
  • Egy-egy írás évekkel ezelőtti véleményemet tükrözheti,
    ezekért nem vállalok felelősséget, ma már lehet, hogy másképp fogalmaznék.
  • Semmilyen tömegeket érdeklő dolog nincs rajta,
    se pornó, se botrány, se celebek.
  • A honlapon diktatúra uralkodik, nem demokratikus,
    bármikor bármit törölhetek, ha épp nincs kedvem vitatkozni.
  • Néha komoly, néha komolytalan, vicces és vicctelen egyszerre,
    hogy mindenki megkapja a magáét.
  • A politikai oldalak keverednek bennem, így bármelyik előjöhet,
    ha elfogultnak tűnök egyik irányba, akkor tessék tovább olvasni!

Hírmorzsák

Hírmorzsák

A bíró gólt lőtt, majd visszavonult

Labdarúgás Visszavonult egy labdarúgó játékvezető, mert héthetes eltiltással büntették az angol amatőrbajnokságban tréfából lőtt gólja miatt. Az Earls Colne Reserves-Wimpole meccsen a hazaiak nyertek 20-2-re. Brian Savill 18-1-nél talált a kapuba.
– Az egyik védő kifejelte a labdát, én pedig kapásból a léc alá bombáztam – mondta.