Egy képzeletbeli újsághoz kellett olyan cikket írni, ami Zuglóhoz kötődik. Én a 3-as villamos bemutatását választottam, amiben feldolgoztam az annak idején a Nyúznak írt Villamos-tesztet, és az új cikk elkészültében is segítségemre volt egykori "szerzőtársam". (2006.)

Egy borongós csütörtök délelőttön Gábor barátommal felkerekedtünk, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk a 3-as villamosról és a zuglói emberek közlekedési szokásairól.
Gábor ideális ember az ilyen feladatokra, neki teljesen mindegy, hogy melyik ország melyik városáról van szó, mindenhol eligazodik, lehet az akár Budapest, Prága, Bécs vagy Orebic. Rá közlekedési témában mindig lehet számítani, ha valahova nem találok oda, csak felhívom, és ő máris sorolja az ajánlott útvonalakat, természetesen menetrendekkel és átszállási kapcsolatokkal kiegészítve.
Zuglón keresztül húzódik Budapest leghosszabb villamosvonala, a 3-as. A 2001-ben átadott pálya 13,5 km hosszú, a Mexikói úttól egészen a pesterzsébeti Gubacsi útig tart. A sín 4 kerületet kapcsol össze, igen jelentős forgalmat bonyolítva le. Az építkezéskor a 13-as és a 63-as villamos pályáját kötötték össze, a meglévőt felújították, több mint 4 kilométernyi vágányt kicseréltek, illetve új átjárókat építettek. A beruházás nagyságát mutatja, hogy sok év után még villamosszerelvényeket is vett a főváros, igaz ugyan, hogy csak használtra tellett, ami nem kis vihart kavart a szakmai és a "civil" körökben is.
A vitatott TW 6000-es típusú villamosok Németországban, a hannoveri utcákon teljesítettek annak idején szolgálatot, méghozzá nem is kevés ideig, hanem 25 évig. Persze ismerjük a német precizitást, és a német termékek minőségét, de azért a BKV szakemberei nehezen tudták ezt a jelentős hátrányt elfogadtatni a tiltakozókkal. A civil szerveztek ellenében a BKV végig kiállt a típus mellett, próbálták a jármű előnyös oldalait bemutatni, de ez a kampány nem volt túl sikeres. Jó példa erre az egyik 3-as villamost népszerűsítő szórólap, amelyen az előnyök között két meglepő dolgot is felsorolnak. Büszkén kijelentik, hogy az "új" villamos 46 ülő és 130 állóhellyel rendelkezik. A gond csak az, hogy az eddig a vonalon járt kocsikban ennél több hely volt. Még szembetűnőbb, hogy a szórólap szerint a 25 éves villamosok a 40-50 éves szerelvényeket váltják fel. Azért ez sem túl meggyőző, ráadásul a kritikusok sok egyéb problémára is felhívták a figyelmet, például arra, hogy a járművek tömege jóval meghaladja a régi villamosokét, így a pálya terhelése esetleg túl nagy lesz, illetve, hogy ezeket a szerelvényeket magas peronhoz tervezték, nem felelnek meg az itthoni szabványoknak. Az üzlet végül mégis létrejött, a BKV megvásárolta a 68 darab kocsit. Miután felújították, rögtön forgalomba is állították őket.
Nyilván nem vet túl jó fényt a budapesti tömegközlekedésre, hogy gyakorlatilag Németország roncstelepéről gördült át hozzánk az "új", "modern" villamosunk. A tiltakozók azonban később valamennyire megenyhültek, mert kiderült, hogy azért a németek igencsak értenek a műszaki dolgokhoz, a hazai viszonyok között a villamosok meglepően modernnek számítottak, annak ellenére, hogy a 70-es években gurultak ki a gyárkapun.
A német villamos legfőbb pozitív tulajdonsága, hogy halk. Meglepő, hogy csak a sín percegését lehet hallani, ami a kereszteződéseknél kellemetlen meglepetést okozhat annak, aki nem néz szét, csak a fülére hagyatkozik a sínen való átkeléskor. Rázkódás nélkül, simán halad szinte suhan, amihez persze a pálya jó minősége is nagyban hozzájárul. A BKV feltűnően nagy hangsúlyt fektetett a belső utastájékoztató táblák kihelyezésére, minden ki van írva, és ha a vezető éppen jó kedvében van, akkor még a gépi hangbemondást is bekapcsolja. Ekkor tényleg úgy érezhetjük, hogy soha többé nem tévedhetünk el a világban. Érdekesség az utastér világítása, amely magától kapcsol be, ha sötétet érzékel, így minden bizonnyal a szerelvényt még vezetni is élmény.
Amiért viszont mindenki a pokolba kívánja a járművet, az a lépcső. Ezeket a kocsikat a németországi magas peronokhoz tervezték, ott csak kivételes esetben nyílnak le a lépcsők, így nem annyira bosszantó, de itthon ez a megoldás felér egy gyilkossággal. Még egy könnyű ember esetében is úgy imbolyog a lépcsőfok, mintha abban a pillanatban akarna leszakadni, a fotocellás érzékelők meg egyszerűen rácsukják az ajtót a lassabban mozgó utasokra.
Mivel a németek kizárólag műanyagot alkalmaznak székek gyártásához (lásd még pl. fogaskerekű, MAN buszok stb.), így ezen a villamoson gyötrelem ülni. Emiatt a fiatalok rögtön átadják a helyüket az időseknek, de aki már tapasztalt, az kedvesen visszautasítja, mondván, úgyis leszáll a következő megállónál...
A 2001-es felújítás és átépítés után az Örs vezér tere így olyan központi csomóponttá alakult, ami több mint 20 különböző járathoz biztosít csatlakozást. Elég csak arra gondolni, hogy innen indul a gödöllői HÉV, a piros metró, jó néhány troli- és buszjárat, illetve keresztezi a teret a 3-as és a 62-es villamos is. Naponta emberek százezrei fordulnak itt meg, a főváros egyik fontos pontja.
Zuglóról kellemes benyomást kaphatunk, ha az Éles sarok felől jövünk a 3-assal, mert a lepusztult, elhanyagolt vidéki nagyváros benyomása után egy olyan kerületbe érkezünk, amely azért hasonlít egy fővárosra. Az Örs vezér terén és környékén szinte a nap minden percében nyüzsögnek az emberek, mintha egy óriás hangyabolyt látnánk. A magyar lakosság összes rétege képviselteti magát az elegáns üzletembertől a lepusztult hajléktalanig. Fiatalok, idősek, nők, férfiak egyemberként rohannak céljuk felé, tolakodva, lökdösődve, ha kell akár letaposva is a másikat. A tömeg megállíthatatlanul tör utat magának a felszínen és az aluljáróban is, elsodorva a szórólapozókat, kéregetőket és még a BKV-ellenőröket is. Itt komoly problémának tűnik a föld túlnépesedése, azonban aki kedveli a pezsgő életet, annak ideális hely.
Ahogy távolodunk a tértől, a zsúfoltság lassan szűnni kezd, néhol egy-egy zöld terület is feltűnik. A kerület ötvözi a városi élet minden fajtáját, a központi helyeken aszfalt, zsúfoltság, rohanás, pezsgés, a kisebb utcákban fák, bokrok, nyugalom, lassúság. Mindenki vérmérsékletének megfelelően választhat.
Csütörtök délelőtt van, munkanap, azonban nincs túl nagy tömeg a 3-ason, a legtöbb ember unottan és fáradtan bámul maga elé, láthatóan ezerszer jártak már erre, nem köti le őket a "táj látványa". Turista erre alig-alig akad, így senki sem tapad izgatottan a méretes ablakokra. Úgy érzem magam, mintha alvajárók között lennék, az emberek csak néznek maguk elé, egy-egy utas a különböző megállóknál mindig automatikusan feláll és leszáll, de a helyére egy ugyanolyan kifejezéstelen arcú sorstársa kerül, és ez így megy tovább.
Az utcákon nem látunk semmi érdekeset, azt leszámítva, hogy Gábor felhívja a figyelmemet arra, hogy szorgos helyiek tisztítják a villanyoszlopokat, pontosabban a választási és egyéb plakátcafatokat távolítják el. Ilyet még egyikünk sem látott máshol...
A villamos szakadatlanul halad megállóról-megállóra, ahogy kezdjük elhagyni Zuglót, egyre erőteljesebben jelenik meg a természet, az útszéli fákból fokozatosan kisebb erdők lesznek, egyre kevesebb házat és aszfaltot látni. Végül megérkezünk a Gubacsi úti végállomáshoz, amely Zuglóból érkezve tényleg a világ végének tűnik.