Az áprilisi országgyűlési választások előtti március 15-éről kellett egy beszámolót írnunk. A központi ünnepségen ott voltam, és megtapasztaltam a feszült hangulatot... (Ki gondolta még akkor, hogy ősszel ennél sokkal tragikusabb események fognak történni...) (2006.)

A közelgő országgyűlési választások miatt - sajnálatos módon - az 1848-as forradalom és szabadságharcra sem emlékezhettünk úgy, ahogy az illendő lett volna, a politika ezt az ünnepet is megfertőzte. Az eseményeket a központi ünnepségen, a Magyar Nemzeti Múzeumnál követtem figyelemmel.
A Kálvin téren szállok le a metróról, hatalmas a tömeg, az emberek beszorulnak a mozgólépcsőnél, mivel csak egy megy fölfele. Néhányan próbálják kiabálni, hogy indítsák el a másikat is, erre megindul a mellettünk lévő, de az is lefele. A legtöbben csak lemondóan legyintenek, hiába, ilyen ez az ország...
Felérve végig sétálok a lezárt körúton, itt már kezd ünnepi hangulat lenni, az emberek élvezik a viszonylagos jó időt, sokan családjukkal jöttek ki, a gyerekek játszanak, lufikkal szaladgálnak, a szülők sétálgatnak.
A Nemzeti Múzeum előtt már hatalmas a tömeg, a lépcsőn a Katona Zenekar játszik, kivetítők, kamerák mindenhol. Az emberek megállíthatatlanul áramlanak be a múzeum kertjébe, de a kerítés előtti utcát is elfoglalják a bámészkodók. A tömegben árusok tűnnek fel, újságot, illetve zászlót, kokárdát és egyéb kiegészítőket árulnak.
Annak ellenére, hogy a kokárdához szinte bárhol hozzá lehet jutni, meglepően kevesen viselik. Összehasonlítva a néhány évvel ezelőtti szokással, megdöbbentő a különbség.
Megkezdődik az ünnepség, a himnusz után színészekkel idézik meg a forradalmat, mivel minden szereplő fennhangon beszél, ezért néha a hangosítás túlzottnak tűnik. Aztán kisiskolások magyar néptáncot adnak elő, nagy tapsot kapnak, valahogy ekkor még mindenki egyetértésben tapsol, azonban nem sokáig.
Ekkor megjelenik Gyurcsány Ferenc, és valaki fütyülni kezd, valaki pedig tapsolni. A miniszterelnök belekezd beszédébe, és a tömeg nagy része elhallgat, kivéve a jobb szélen álló kisebb csoport, akik a beszéd alatt végig sípolnak.
A kormányfő azonban nem zavartatja magát, sőt egy-egy bekiabálásnál fölényes mosoly ül az arcára, és magabiztosan folytatja a mondandóját. A tömegben kisebb szóváltások alakulnak ki a beszédet megzavarók és hallgatók között, van, aki tüntetőleg hangosan tapsol, és gyilkos tekintettel méregeti a bekiabálókat. Gyurcsány valószínűleg készült a rendbontásra, mert utolsó mondataival a sípolókat veszi célba, utalást tesz arra, hogy az emberek választhatnak, nyugalmat akarnak, vagy ribilliót. Erre még a fütyülők is kissé elbizonytalanodnak...
A beszéd után folytatódik a műsor, de a tömeg szépen-lassan el kezd oszlani, mintha mindenki csak a beszédre várt volna.
Lassan én is elindulok hazafelé, néhány sarokkal arrébb már nem is látható az ünnepség nyoma sem, csak itt-ott tűnik fel egy-egy zászló, illetve kokárda, az emberek unott arccal lézengenek az utcán. Valahogy ez az ünnepnap már közel sem olyan, mint néhány évvel ezelőtt...