Címlap Írásaim Csakjohirek.hu A végtelenbe és tovább I.
A végtelenbe és tovább I. PDF Nyomtatás E-mail
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark
2008. június 12. csütörtök, 12:49
Ha egy nyári éjjel felnézünk a csillagokra, eszünkbe sem jut, hogy a fejünk fölött sok ezer kilométernyi magasságban olyan gépek dolgoznak, amikhez nekünk is közünk van. A magyar szakértelem ott kering a fejünk fölött, csak nem tudunk róla. A dicső múlt tovaszáll, de a munka nem áll meg.

Az 1960-as évek elején néhány lelkes fiatal úgy gondolta a Budapesti Műszaki Egyetemen, hogy érdemes lenne belevágni az űrkutatásba. 1970-ben megalakult az Ûrkutató Csoport, amely bekapcsolódott az egyre fontosabbá váló magyarországi űrtevékenységbe.

A Halley üstökösről szinte mindenki hallott, de magyar vonatkozásáról már jóval kevesebben. A 80-as évek elején indított Vénusz-Halley programban részt vettek a csapat tagjai is. A szovjetek VEGA nevű űrszondájának jelentős részét ők fejlesztették, amely 1986-ban találkozott a Halley üstökössel. Ez az elmúlt 50 év egyik legnagyobb sikere volt.

„Fejleszteni csak lassan, szépen, ahogy a csillag megy az égen...”

A megbízhatóság az űrkutatás egyik alapvető elvárása, odakint nincs lehetőség a hibázásra, valami vagy működik tökéletesen, vagy több éves kemény fejlesztésnek és elképzelhetetlen mennyiségű pénznek lehet búcsút inteni egyetlen másodperc alatt.

Ennek ékes példája az a néhány éve történt „malőr” is, amely sok tanulsággal járt, és bebizonyította a magyarok hozzáértését. Hosszas fejlesztések után elkészült az Oscar-40 nevű műhold, amelyen egy magyar készítésű tápegység biztosította a szerkezet energiaellátását.

A fellövés sikeres volt, azonban amikor a hordozó rakétáról leváló műhold meg akarta kezdeni a pályára állást, egyszerűen felrobbant.

A későbbi vizsgáltatok kiderítették a végzetes hiba nagyon kínos okát: a külföldi mérnökök mindenre gondoltak, azonban elfelejtették levenni a védőkupakot a műhold fúvókájának végéről, emiatt a milliós berendezés egy pillanat alatt szinte teljesen megsemmisült.

Nem sokkal később azonban egy rádióamatőr csodálkozva bukkant rá egy űrből sugárzott jelre, ami a műholdról származott. A magyarok kihúzhatták magukat: a tápegységük a roncsok között keringve büszkén jelentette: a 10 Voltos feszültség egyenletes, indulhat a munka!

„A gép forog,  az alkotó pihen.”

A csoport fejlesztései is hosszútávra szólnak, a legrégebb óta működő berendezésük már 22 éve rója magányosan a kilométereket odafönt.

A magyar mérnökök ezen a területen is a „nullából világszínvonalat” alapelv szerint dolgoznak. Mindenki besegít, ahogy tud, a méltatlan helyzetet jól jellemzi a RoLand nevű űrszonda szállítása is.

Amikor a fejlesztés magyar része készen volt, a nagyjából egymilliárd euróba kerülő projekt elkészült darabját át kellett szállítani Németországba.
 
A cipősdoboz méretű szerkezetet az egyik csapattag berakta az autójába, és elindult vele a következő állomásra. A határon azonban csak egynapos huza-vona után engedték át, mert a „Van-e valami elvámolni valója?” kérdésre a „Csak egy űrszondát viszek.” válasz kiverte a biztosítékot.

Mit volt mit tenni, a fejlesztő sóhajtva a hóna alá kapta a szerkezetet (ami többet ért, mint az autója) és aláírta az összes papírt, megesküdve rá, hogy tényleg nem terrorista.

A történetnek azonban koránt sincs vége, a BME-n a fejlesztések jelenleg is zajlanak, és a csapat nap mint nap bizonyítja rátermettségét. A dicső múltra a jelen sem hoz szégyent...
 

Hozzászólás

Név:
Hozzászólás:

Hirdetés

Vital Apartman - Zalakaros

Gyógyfürdő, pihenés, jöjjön hozzánk!

Szállás Zalakaros

Apartman Zalakaros

Véletlen kép

Hasonló dolgok

Szavazás

Ön szereti az ilyen szavazásokat?
 

Ki van itt?

Oldalainkat 3 vendég böngészi

Ez mi ez?

Ez mi ez?

  • Ez a honlap az életem egy részét mutatja be,
    írásaim, fényképeim, referenciáim találhatóak rajta.
  • Átveszek anyagokat, de megjelölöm a forrásokat,
    hasonló bánásmódot kérnék a sajátjaimra is!
  • A webhely nagy mennyiségű szöveget tartalmaz,
    ezért használatához olvasni tudás szükséges.
  • Egy-egy írás évekkel ezelőtti véleményemet tükrözheti,
    ezekért nem vállalok felelősséget, ma már lehet, hogy másképp fogalmaznék.
  • Semmilyen tömegeket érdeklő dolog nincs rajta,
    se pornó, se botrány, se celebek.
  • A honlapon diktatúra uralkodik, nem demokratikus,
    bármikor bármit törölhetek, ha épp nincs kedvem vitatkozni.
  • Néha komoly, néha komolytalan, vicces és vicctelen egyszerre,
    hogy mindenki megkapja a magáét.
  • A politikai oldalak keverednek bennem, így bármelyik előjöhet,
    ha elfogultnak tűnök egyik irányba, akkor tessék tovább olvasni!

Hírmorzsák

Hírmorzsák

A számítógép sem lehet rabszolga
Az érzékeny lelkű amerikaiak szerint kellemetlen és sértő, hogy az elsődleges számítástechnikai eszközöket "úrnak", a másodlagos eszközöket pedig "rabszolgának" nevezik.
A Los Angeles-i önkormányzat egyik munkatársa panaszt nyújtott be a munkáltatójánál, mert sértőnek találta a videólejátszók "slave" és "master" elnevezését, amely magyarul rabszolgát és urat jelent. Ennek eredményeképp az önkormányzat közbeszerzési osztályának vezetője azt kérte a beszállító cégektől, hogy a termékeik megjelölésénél lehetőleg kerüljék el ezeknek a szavaknak a használatát.
"A Los Angeles-i önkormányzat érzékenységét és kulturális sokszínűségét figyelembe véve nem fogadható el ez a megjelölés" – írta Joe Sandoval a cégekhez eljuttatott e-mailben, amely a BBC információi szerint nem ultimátum, csupán egy javaslat. A kifogásolt, rabszolgatartó társadalomra utaló kifejezéseket egyébként a mazochista szexuális kapcsolatok résztvevőire is alkalmazzák.
Mivel az informatikai rendszerek és a számítógépek korlátozott erőforrással rendelkeznek, az alegységek egy szigorú fontossági sorrend alapján működnek. Így ugyanis könnyebben elkerülhető a nélkülözhetetlen egységek váratlan leállása. A sorrendet valamilyen módon a technikai leírásokban is jelezni kell; a merevlemezek és optikai tárolók esetében régóta bevált kifejezés a "master" és a "slave", amely pontosan kifejezi az eszközök alárendeltségi viszonyát.
"Megértem, hogy az informatikusok évek óta ezeket a kifejezéseket használják, mi azonban arra kérjük a gyártókat, vizsgálják meg, mit tehetnek az ügyben" – mondta Sandoval, aki azt is elárulta a BBC-nek: egyszer már visszautasított egy olyan berendezést, melyen a sértő szavak szerepeltek.