Címlap Írásaim Csakjohirek.hu Kuncze, a kertész
Kuncze, a kertész PDF Nyomtatás E-mail
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark
2008. június 11. szerda, 12:47
A magyar politika szép és szórakoztató. A kijelentés kicsit talán durván hangzik, de ne feledjük: „színház az egész világ”. A politika színpadán pedig hatalmas alakításokat láthatunk, nekünk csak az a dolgunk, hogy hátradőljünk és évezzük az előadást, ahelyett, hogy bosszankodnánk.

Rendkívül szórakoztató előadás például az SZDSZ elnökválasztása. Olyan kiváló színészek játszanak benne, mint Kóka „Ezercéges” János, és Fodor „Pumukli” Gábor. Most éppen Fodor Gábor az elnök, aztán a hétvégén majd meglátjuk.

A történet ott kezdődik, hogy Kuncze „Rozmár” Gábor már unta a vállán vinni a pártot és át kívánta adni a helyét egy ifjú tehetségnek. Szegény ekkor még nem sejtette, hogy ilyen ember a közelben sincs.

A jövő befejeződött

A pártot nyugodtan nevezhették volna KGP-nek, azaz Kuncze Gábor Pártnak, mert nélküle a srácok még egy elnökválasztást sem tudnak levezényelni. A fejetlenséget jól mutatatja, hogy csaltak, de nem tudják kinek a javára. Azért ez már professzionális lúzerség...

Jó dolog, hogy az SZDSZ a csalásban is demokratikus: a múltkor Kóka, most pedig Fodor Gábor nyert. Persze csak egy-két szavazattal, így ha véletlenül találnak még néhány egykori párttagot, aki még a 18. században vett részt utoljára tisztújításon, akkor máris fordulhat a kocka.

Szeretlek is, meg nem is

Most kezdődik a színdarab nagy „összeborulás” része. Mindenki megbocsájt mindenkinek, és életre szóló barátságok köttetnek. Boldog-boldogtalan szövetkezni kezd egymással. Már a legeslegnagyobb ellenzéki párt legeslegnagyobb vezére is barátkozni akar az új elnökkel.

Fodor azonban nem hagyja magát, jól nevelt ellenzékként mindenre konstruktív nemmel válaszol, se koalícióban, se kormánybuktatásban nem akar részt venni. Már várom a legújabb híreket: „Az SZDSZ a Magyar Gárdával közösen akadályozza meg a Fidesz hatalomra jutását.”.

A szőke herceg

Fodor Gábornak mindenesetre sok előnye van riválisához képest. Cáfolhatatlanul magasabb és szőkébb. Ez egy sikeres politikai pályához tökéletesen elég. Az újságok címlapján huncutul mosolyogó politikusok mindig meggyőzőek. Nem beszélve egy esetleges németországi karrierről.
 
Ráadásul, joggal lehetnek büszkék magukra. Övék a lehető legdemokratikusabb felfogású párt. Ha a választóknak nem tetszik, megsemmisíti önmagát. A reformok népszerűtlenség miatt a párt vezetése úgy döntött, eljött az idő, hogy a földdel tegyék egyenlővé a jobb napokat látott szervezetet. Ilyen zseniálisan és hatékonyan leépíteni és szétverni egy pártot nem egyszerű dolog. Úgy döntöttek, inkább Ágnes asszonynak segítenek mosni a patakban.

Kuncze Gábor pedig szívesebben kertészkedik ezentúl, hátha a növények hálásabbak bizonyulnak, és ha meglocsolja őket, akkor legalább nem neki kell kivirágoznia helyettük...
 

Hozzászólás

Név:
Hozzászólás:

Hirdetés

Vital Apartman - Zalakaros

Gyógyfürdő, pihenés, jöjjön hozzánk!

Szállás Zalakaros

Apartman Zalakaros

Véletlen kép

Hasonló dolgok

Szavazás

Ön szereti az ilyen szavazásokat?
 

Ki van itt?

Oldalainkat 3 vendég böngészi

Ez mi ez?

Ez mi ez?

  • Ez a honlap az életem egy részét mutatja be,
    írásaim, fényképeim, referenciáim találhatóak rajta.
  • Átveszek anyagokat, de megjelölöm a forrásokat,
    hasonló bánásmódot kérnék a sajátjaimra is!
  • A webhely nagy mennyiségű szöveget tartalmaz,
    ezért használatához olvasni tudás szükséges.
  • Egy-egy írás évekkel ezelőtti véleményemet tükrözheti,
    ezekért nem vállalok felelősséget, ma már lehet, hogy másképp fogalmaznék.
  • Semmilyen tömegeket érdeklő dolog nincs rajta,
    se pornó, se botrány, se celebek.
  • A honlapon diktatúra uralkodik, nem demokratikus,
    bármikor bármit törölhetek, ha épp nincs kedvem vitatkozni.
  • Néha komoly, néha komolytalan, vicces és vicctelen egyszerre,
    hogy mindenki megkapja a magáét.
  • A politikai oldalak keverednek bennem, így bármelyik előjöhet,
    ha elfogultnak tűnök egyik irányba, akkor tessék tovább olvasni!

Hírmorzsák

Hírmorzsák

Kiborítja gazdáját a kíméletlen ágy

Találmány Gazdáját padlóra küldő ágyat fejlesztett ki egy német diáklány. A kegyetlen ágy elsősorban hétalvóknak ajánlott, mivel szolgálatával egészen biztos a kikerülés az ágyból. A fekvőhely az ébresztőóra csengetésére finoman, de teljesen kiborítja a gazdáját: percenként egy centimétert emel a matrac belső oldalán.