| Végy három tojást... |
|
|
|
| 2008. május 20. kedd, 12:26 |
|
Repül a tojás, ki tudja hol áll meg... Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója sokmindenre számított, de arra biztosan nem, hogy politikusoknak kijáró fogadtatásban részesül Budapesten. A magyar népszokásokat nem ismervén, nem hozott magával esernyőt... „Hé, te, add vissza azt a 45 milliárd forintot, amit a Microsoft elvett a magyaroktól” – szólította fel a forradalmár fiatalember a Microsoft vezérigazgatóját, aki már vette volna elő a tárcáját, hogy leszámolja a kért összeget, de ekkor becsapódott az első tojás. A vezér hős és jól fizetett biztonsági emberei csak fegyveres erőszakra voltak felkészítve, a „támadás étellel” óráról hiányoztak, így nem mertek közbeavatkozni. Steve Ballmer pedig jobbnak látta a pulpitus mögé fedezékbe vonulni, hiába tudná zsebből felvásárolni egész Magyarországot a fiatalemberrel együtt. A hallgatók hirtelen döbbenetükben nem is tudták, hogy üdvrivalgásban törjenek-e ki vagy határolódjanak el még saját maguktól is. Aztán a támadót szépen megkérték, hogy hagyja el a termet, aki a jól kidolgozott forgatókönyv szerint tett egy tisztelet kört, hogy mindenki lássa hátán a „Microsoft = korrupció” feliratot, amely leegyszerűsítve tárta a nézők elé mondanivalóját. Nem én voltam! Most meg mindenki elhatárolódik. Mert elhatárolódni jó. Az mindig kellemes, ha tetszett a botrány, de nem mi voltunk, sőt, kikérjük magunknak, hogy mi aztán ilyet még véletlenül se. Percenként rugdossuk a gépünket, mert nem működik rendesen, többek között a fent említett magas rangú úr cégének jóvoltából, de majd mások elvégzik helyettünk a piszkos munkát, például tojásokkal juttatják kifejezésre a véleményüket. Mi meg majd jól elhatárolódunk, és elrejtjük elégedett mosolyunkat. Volt egy ember, aki vállalta, hogy botrányt csinál. A maga módján, de szembe mert szállni a pénz és az álszentség gyilkos párosával. Tudta, hogy csak vesztes lehet, de mégis megpróbálta. Mert az, amit ma az emberiség számítástechnika néven művel, az egy gyönyörű tudomány megalázása, sárbatiprása. Egy segítségért kiáltó csoda, amely az emberi kapzsiság és nemtörődömség mocsarában fuldoklik. Ön dönt, épít vagy rombol Vannak olyanok, akik megpróbálnak többet tenni, mint hogy naponta infarktust kapnak az informatika megmagyarázhatatlan jelenségei miatt, ami csak és kizárólag az emberiség hozzáállása miatt alakult ki. A szabványok toldozása-foldozása, a felelőtlen „jó lesz az úgy is” hozzáállás, a „működik, de ki tudja miért” munkamorál mind-mind visszaütnek előbb-utóbb, mert a számítástechnika hatalmas erő, amivel nem lehet játszani. Az emberiség csodákra lehet képes vele, de egy szempillantás alatt a Földet is meg tudja semmisíteni, ha nem bánik vele elég óvatosan. Õk azok, akik elvárják az ígéretek betartását. Mert ez is olyan, mint a politika, csillogó-villogó elképzelések vannak csak, de amikor ezeket be kéne váltani, hirtelen elfogy a lendület. Bill Gates „választási kampányában” olyan bűvös szavak szerepeltek, mint a megbízhatóság, gyorsaság, kompatibiltás. A pénz viszont elsöpör mindent, és egyre kevesebben tudják elhinni a mára már csak üres frázisokká vált ígéreteket. És az embereknek elegük van. Használható szoftvereket akarnak, és ez olykor tortákban vagy tojásokban fogalmazódik meg. Igen, néha ők is szabálytalan műveletet hajtanak végre... |






