| Egy elnök a csimpánzok közül |
|
|
|
| 2008. március 31. hétfő, 12:18 |
|
Nagy eseménynek lehetünk szemtanúi hamarosan: az Amerikai Egyesült Államoknak új elnöke lesz. Sokan régóta várnak már erre a pillanatra, és talán nem vesztem el az olvasótábor felét, ha azt mondom, pozitívan tekinthetünk a jövőbe: Bushnál csak jobb jöhet. Dáböljú ámok- és pályafutásának mostmár biztosan vége, ugyanis hamarosan kitölti a maximális időtartamot, amire egy amerikai elnököt meg lehet választani. Másodszorra is megválasztották, mondhatni, a nép visszatapsolta, bár ma már sokan azzal védekeznek, hogy csak azért ütötték össze a tenyerüket, mert zajkeltéssel akarták elnyomni a többiek bíztatását. Szerencsére, a törvényhozók előrelátóak voltak, sejtették, hogy ha valakit kétszer megválasztanak, akkor az éppen elég büntetés lesz az országnak és a világnak, így korlátozták az elnökség betöltési idejét. Majmok bolygója Bush népszerűsége furcsa dolog. Mindenki utálja, elhatárolódik tőle, le akarja váltani, de érdekes módon, mégis megnyerte újra a választásokat. Olyan jelenség ez, mint a valóságshow-k nézettsége: senki nem nézi, mégis rekordot dönt. Biztos csak azért nyert, mert az a mocsok szomszéd már megint rá szavazott. Most viszont örülhetünk, elmúlhat az a rossz érzésünk, hogy a világ legnagyobb katonai hatalmát egy bambaarcú átlag alatti intelligenciájú csimpánz irányítja. Bízzunk benne, hogy a háborúk befejezése nem csak kampányfogás, hanem a jelöltek komolyan is gondolják, és akkor bárki is kerül hatalomra, a világ jól jár. Obama, Hillary és a többiek Az új elnökjelöltek közül pedig szurkolhatunk Hillarynak, hiszen ilyen szerepben nőt még nem nagyon láttunk. És itt a visszavágás ideje: megcsalhatja a férjét Monicával. Persze drukkolhatunk Obamának is, mivel az USA történelmében a színesbőrű elnökök sem tolonganak. A csimpánzok ideje lejárt, jöjjenek a barackok! Sztár politikus Érdekes, hogy egy politikust minél jobban utálnak, annál magabiztosabban jár-kel. Bush is bárhol megjelent, mindig mosolygott, integetett, úgy mozgott, mint egy filmsztár, elképzelte rajongóit, amint meg szeretnék szorítani a kezét. Igaz, a „rajongók” tényleg szerették volna megfogni a kezét, csak nem felebaráti szeretetből, hanem azért, hogy eltörjék az ujját. Egy biztos, ha ezentúl az amerikai elnök Budapestre jön, nem kell neki kijelölni külön Bush-sávokat, talán kevesebb mesterlövész kell a megvédésére és reméljük, az akkori magyar miniszterelnök tőle fogja elkérni a népszerűség receptjét. Bízzunk az új elnökben, és az ilyen Dáböljúktól pedig Isten óvja Amerikát. |






