Ebből a rövid történetből kiderül, hogy miért jobb, ha nő mondja az esti mesét...

Réges-régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul, az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a mesemondásra.
– Szervusztok, gyerekek! – köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. – Fecske anyó vagyok... – folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta:
– ...és épp a tojásaimon ülök... – a korabeli kollegák szerint ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót:
– ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam...