| 20 órát várt a vevőszolgálat kapcsolására |
|
|
|
| 2007. szeptember 05. szerda, 22:23 |
|
Húsz órán át várt a BT brit telefontársaság egyik ügyfele arra, hogy végre kapcsolják számára a vevőszolgálatot – hiába.
A londoni The Times beszámolója szerint az 51 éves Hannah King akkor hívta fel a társaságot, amikor a wales-i Milford Havenben vásárolt új lakásába a megadott időpontban nem érkezett meg a telefonszerelő, akinek egy vonalat kellett volna installálnia. A türelmes természetű King asszony az első napon nyolc órán át hallgatta egyvégtében a készülék által a várakozás idején sugárzott zenét. Másnap újabb nyolc órán át várt hiába a kapcsolásra, a harmadik napon már négy óra múlva feladta és mint elmondta, egyszerűen sírva fakadt. "Az istenért, ez egy ügyfélszolgálat, képesnek kellene lennie arra, hogy felvegye a kagylót" –- panaszkodott King asszony a The Times hasábjain.
A telefontársaság szóvivője egy új központ beszerelésével kapcsolatos technikai problémával magyarázta a kínos esetet és bocsánatot kért mindenkitől, akinek problémát okoztak. "Megállás nélkül dolgozunk a helyzet javításán" – jelentette ki a szóvivő. |





